Kingmaker

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

A Sub-Q magazin 2 havonta megjelenő folyóirat, ami kisebb terjedelmű játékokkal foglalkozik. Inkább 1-1 ötlet kidolgozására van lehetőség a limitált karakterszámú játékok esetében, amik itt megjelennek. Az írókkal interjúk is olvashatók, némelyik egész jó. Most egy olyan szerző játékáról lesz szó, akinek a nevével még nem találkoztam, Isabel J. Kim, nappal joghallgató, éjszaka író-művész hibrid az elektronikus irodalomban. Nem rossz. A játékban, gondolom, kihozta a maximumot, amit a karakterszámból lehet, egy trón várományosát alakítjuk, akinek az uralkodását készítjük elő, amit három alapérték határoz meg, a study (tanulás), speak (beszéd), és a strike (harc). Ezeket fejlesztgethetjük 7 körön keresztül, a program véletlenszerűen dob be lehetőségeket, hogy mit fejlesztenénk. A játéknak a 7. kör végén vége van, ekkor következik az értékelés, hogy érdemesek vagyunk-e a trónra lépni, és mi történik utána. A játékban bejön még a sacrifice (áldozat) opció is néha, ez több tulajdonságunkat is fejleszt, de nem javasolt mindet elhasználni, mert esetleg hamarabb vége lesz a játéknak. Egy rafinált játékegyensúlyt talált ki az író, érdemes többször próbálkozni. Bár valószínűleg nem ez lesz a kedvenc játékom, még a Sub-Q játékok közül sem, közlésre érdemesnek találtam itt, mert elég érdekes. Úgy látom, kezd népszerűvé válni a körökre bontott játékok koncepciója, ezt láttuk a GUNBABY című játékban is, és rejtetten a Quest for the Homelandet is ez jellemezte.

https://sub-q.com/kingmaker/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük