Ez egy szürreális mászkálós játék, egy majdnem elhagyatott madár parkban játszódik. Négy befejezése van. Szerencsére, ha az egyiket elérjük, a többit is megnézhetjük, nem kell feleslegesen vándorolni. Dawn Sueoka is egyébként abba a kategóriába tartozik, aki egyre szarabb játékokat ír, habár nem olyan látványos lejtmenetben, mint egyesek (vagy akár én, amíg írtam). Az író(nő) igyekszik olyan elemeket belevinni a játékba, mint szürrealizmus, dada(izmus), automatikus (ha jól mondom) vagy kombinatorikus írás. Vannak kifejezetten jó játékai is. Végülis ez sem olyan rossz. A credits részben felsorol egy csomó alkotást, ami hatott rá, mind valami szürreális izé lehet. Ez az első játéka, ami úgy túl szürreális, hogy nem is annyira az, szóval már engem is megkevert, hogy ilyen mondatokat leírok. Mivel ez egy mászkálós játék, igazából nincs célja, viszont vége, az igen, egyből 4 is, itt is feltehető a kérdés, amit a szerző(nő) a blogjában felvet, hogy interactive fictionnak számít-e egyáltalán. Zseniálisan egyensúlyoz a határmezsgyén, de szerintem még belefér a kategóriába. Ha ez valami irodalomelméleti talány akar lenni, annak nagyon jó. De félek, hogy egyszerűen csak jól érezte magát a szerző, mi pedig nem annyira, de hát ilyen az élet. Szóval bele lehet magyarázni a jót is, rosszat is, de ha a következő játéka még ennél is borzasztóbb lesz, akkor is végig fogom játszani, mert az egyik kedvenc szerzőm. Itt hoznám fel a Belgát, attól, mert egyre szarabbak a számaik, még elmentem a koncertjükre.
