Mivel már alig bírom kivárni az EctoCompot (az a halloweeni if verseny), megnéztem ráhangolódásként egy tavalyi játékot, ami eddig valahogy kimaradt. Három fiatal (gy. k.: gyerek) egy elhagyatott iskolaépületbe jár játszani. Nem elég nekik, hogy ennyire antiszociálisak, szombatonként ennek a tetejében még fel is tűnik kedvenc játszóhelyükön valami bizbasz, amiről nem tudják, hogy micsoda, de hangokat ad ki, és fura alakja van, és valami gyanús állagú löttyöt spriccel ki magából. Szépen vagyunk. A továbbiakban a történet arról szól, hogy választásaink vannak, hogy már most mihez is kezdünk vele. Ezzel igazából a végkifejletet határozzuk meg, ami a lehangolótól a borzalmasig terjed. Eléggé nyomasztó tud lenni ez a kis játék, ha nem vagyunk hozzá megfelelő idegállapotban. Különlegessége abban is rejlik még ezen felül, hogy tágabb teret enged a fantáziának, mert eléggé homályosan van megírva, és igazából azt gondolunk az egész sztoriról, amit akarunk, előállhatunk a párhuzamos dimenziótól az élő univerzumon át a kapudémonig mindennel, tökmindegy végülis.
Szerintem nem egy csúcsteljesítmény, de valamivel szerintem jobbat érdemelt volna tavaly, mint a 7 hely, elég gyenge volt a kategóriája, amiben indult. Némileg hasonló, elmismásoló technikával dolgozott egy másik játék, Where we’ll live for nine days is, ami egy hellyel előrébb végzett, vagyis a 6. helyen. Úgy látszik, ez a stílus körülbelül a középmezőnyig jó. Talán egyszer én is megpróbálkozom ilyesmivel.
