The Devil’s Gospel

Az idei Asylum Jam nagy felfedezése számomra ez a játék. Vajon létezik-e predesztináció, vagy mindent a szabad akarat irányít? Nos, ezekről a kérdésekről mind nem szól a játék, csak azért éltem ezzel a retorikai fogással, hogy egy kis bibliai hangulatot teremtsek. Egy lelkész és egy női ördög párharcáról szól, a tét: a pap lelki üdvössége. Szóval, Isten emberének valami dolga akadt egy női ördöggel… el nem tudom képzelni, mi lehetett az… A gonosz némber hét nap alatt hét lelket követel a paptól, hogy megszabadítsa saját lelkét a kárhozattól. Ennek a 7  napnak a történetét követhetjük végig 4 fejezeten át, annyit elárulok, hogy a főhős körül hullanak az emberek akarva-akaratlan, és a játékba kissé meglepő módon bekerül egy kis dinoszaurusz erotika is, ettől függetlenül szerintem nagyon mélyen belemegy néhány morális kérdésbe is a játék. Igazából nem is kettő, hanem három főszereplője van, a gonosz némber, a szent ember és Helen, Isten báránykája szerepében. Mármint nekik jut a legtöbb szöveg. A hangosan kimondott szövegeket valóságosan is halljuk, mert a párbeszédek a nagyobb nyomaték kedvéért élőszóban, vagyis hangfájlból is elhangzanak.Azért is jó a játék, mert gondolkodásra késztet, ha nem is annyira a választásainkban, inkább gyakran azon filózunk, hogy akkor most hogy is áll a meccs lelkünk üdvéért. A pap kezdetben nem válaszol az ördögi ajánlatra, de mindenki tuja, hogy hallgatás, beleegyezés, a kérdés, hogy terjed-e addig a pap aljassága, hogy 7 nap alatt kicsináljon 7 embert. Vagy elgyöngül, és akkor bukta az alkut. Vagy pont azzal nyeri meg?

Értékelés: 10 gonosz némber a 10-ből

https://gamejolt.com/games/The-devils-gospel/294477

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments