Bogeyman

… Közben elindult a 2018-as IFComp verseny is. Megmondom őszintén, nekem az idei felhozatal nagyon nem tetszik. Ez az első, amit végigjátszottam a 77-ből, most teszek egy erős fogadást, hogy 5 db-ot legalább végigtolok belőlük, ha keservesen is, hogy tudjak zsűrizni. Na, meg hogy legyen itt még 4 játékismertető. És hogy mi lesz utána? Sosem volt úgy, hogy ne legyen sehogy… Például jön a Halloween, kezdődik az Ectocomp, azok jók szoktak lenni. Meg Halloweenra úgyis egy csomó játék van. Na, ennyi a blabla, akkor a játékról is egy keveset. A Bogeyman a mumust jelenti, esetleg zsákos embert, aki elviszi a rossz gyerekeket. Így jártunk mi is. A leírás egyórás játékidőt ígér, szerencsére nincs annyi, mivel az első 1-2 fejezet még érdekesen nyomasztó, de a végén már kezdtem megelégelni, hogy a mumus ennyi fejezeten keresztül kínozza a gyerekeket, köztük minket is. Nem mondok semmi közelebbit róla, maximum elismétlem a tartalmi figyelmeztetés egy részét, miszerint található benne gyerekhalál, kannibalizmus, gyerekbántalmazás, stb. Szerencsére nincs korhatár, mivel nincsennek benne csöcsök, bár a horrornak azt a fajtáját képviseli, amitől az embernek enyhén megfordul a gyomra egyszer-kétszer.

https://ifcomp.org/1946/content/bogeyman.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.