JELLY

Ez a játék megfelelően szürreális, mivelhogy egy zselét alakítunk benne, ami 5 lépésenként elolvad, és 5 lépésenként újra kell kezdenünk mindent, az összegyűjtött tárgyaink elvesznek, csak a térképen létrejött változások maradnak meg. Mivelhogy egy karakteres térképen közlekedünk, ez a Magányos Völgy (Lonely Valley), ahol kalandjaink zajlanak, és olyan helyszíneket kell bejárni, mint pl. a Békatemplom. A játék gondoskodik róla, hogy menet közben megfelelően liftezzen az ember gyomra, ebben nagy elődjére, az EAT ME-re hasonlít, játék közben valahol az éhség és a hányinger közötti tartományban mozgunk. A játék két szakaszra (is) bontható, először felfedjük a térképen a fellelhető tárgyakat, másodszor pedig bizonyos útvonalak bejárásával küldetéseket teljesítünk. Nekem az első rész ment, a másodikhoz a végigjátszást kellett igénybe venni, de végülis annak alapján végig lehet rajta jutni. Csak a zarándokutak végigjárásával teljesíthető a történet, ezek 5 lépésből álló utak, amik különböző kedvezményekkel járnak, ha teljesítjük őket. Az utolsó kedvezmény az, hogy nem olvadunk el többet, így lehetővé válik a piknikhez szükséges dolgok összegyűjtése. Na, ha ez így megfelelően zavaros, akkor jól van, nehéz elmagyarázni az egészet, de ha valaki kipróbálja, talán könnyebben rájön a dolgokra.

https://www.springthing.net/2020/play.html#JELLY

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments